A(z) "rendezvény" címke archívuma

2 / 2

Értjük-e, miről beszélnek a mai kamaszok?

“A Magyar Fogyasztó 18-” konferencián garantáltan nagykorú reklámszakemberek próbáltak utánajárni annak, milyenek is a mai fiatalok.
Számuk ugyan sajnos csökken, de még ennek ellenére is egy hatszázezer fős generációról beszélünk, akik egyrészt maguk is fogyasztanak, másrészt meglepően nagy hatással vannak az egész család fogyasztására, tehát preferenciáiktól igen sok cég sorsa függ.

A marketingesek pedig a fél életüket azzal töltik, hogy próbálnak lépés tartani célcsoportjukkal, ami közel sem egyszerű feladat.

Tovább a cikkhez

Egyedülálló háromdimenziós magyar megoldások

Október 23-án ért véget Dubaiban az Arab-öböl legnagyobb infokommunikációs kiállítása, a GITEX.

Tíz magyar cég mutatkozott be az ötnapos vásáron, amelynek kiemelt témája az idén a hálózat és a biztonság, az IT megoldások, valamint az irodai automatizálás volt.

Tovább a cikkhez

Kevés a színvonalas reklám

Izgalmas hónap a szeptember a reklámszakma számára: komoly konferenciákon, workshopokon, szakmai összejöveteleken ápolhatja kapcsolatait ügyfél, kutató és ügynökség.

Pozitív, ha egy szakma foglalkozik magával, résztvevői beszélgetnek egymással, megosztják legújabb tapasztalataikat. Orvosoknál például életeket menthet meg egy-egy konferencián hallott új információ.

Tovább a cikkhez

A legnagyobb vállaltok a legtöbb pénzüket szponzorációra költik

Az idén első alkalommal rendezték meg a Szponzorációs Symposiumot.

Az Agria Produkció által rendezett és többek között az MKB Bank, a T-Mobile és a T-Home, valamint a Vodafone által támogatott Szponzorációs Symposiumon a résztvevők a művészeti, valamint sportszponzoráció és támogatás kapcsán több gyakorlati példát soroltak fel.

Tovább a cikkhez

DIGEST Napok Budapesten és Győrben!!

A korábbi rendezvények sikerén felbuzdulva ismét megrendezésre kerül, ezúttal új helyszíneken, a DIGEST Nap.
A DIGEST Nap keretében, amelyet a Budapesti Műszaki Egyetem (szept. 24-én), valamint a győri Széchenyi István Egyetem (szept. 26-án) és a Merten Group Hungary (Budapest), mint a “Neuropower intelligens szoftverek” magyar képviselője közösen szerveznek, betekintést nyerhetnek az érdeklődők a szoftver funkcionalitásába és használati területeibe, esetlegesen a forgalmazási lehetőségekbe.

Tovább a cikkhez

Új szelek a reklámozásban: még kevésbé hihetünk a szemünknek – Marketing és PR

gerillamarketing Egyre több reklámügynökség veti be a gerillamarketinget, vagyis különböző trükkökkel, nem hagyományos stratégiával próbálnak eladni egy-egy terméket, szolgáltatást.

Az alacsony költségvetésű módszerrel kevés embert lehet elérni, de aki találkozik vele, arra általában nagy hatást gyakorol.

Tovább a cikkhez