A(z) "IT, online marketing" kategória archívuma

Cégújság, E-újság, vagy mindkettő?

 

Napjainkban a legtöbb vállalat, már amelyik túlélte eddig a válság viharait, igyekszik kommunikációját minél szerteágazóbbá tenni. Ma már nem elégszünk meg azzal, hogy különböző reklámüzenetekkel bombázzuk a vevőt, lépten-nyomon megszólítjuk, hírlevéllel, szórólapokkal árasztjuk el.

Tovább a cikkhez

„Az Év Honlapja 2011” pályázat – immár tizedik alkalommal!

Az év honlapja A tavalyi évhez hasonlóan, 2011-ben is szeptember 1. és október 31. között nevezhetnek a cégek a hazai online szakma egyik legjelentősebb megmérettetésére. Béres Ferenc Attila, a pályázat vezetője így nyilatkozott: „Tudjuk, hogy a gazdasági helyzet idén sem engedi hosszú pórázra a marketingeseket, ezért a honlapokat a megszokott feltételekkel a megszokott díj ellenében lehet nevezni a pályázatra.”

Tovább a cikkhez

Mégsem olyan rosszak a reklám-mailek?

e-mail Egy online-marketinggel kapcsolatos felmérés szerint az aktív internetezők 90 százaléka elolvassa az érdekes tárgyú e-mail reklámüzeneteket, azonban a személyes megszólítás nem feltétlenül jelent előnyt.

November 5-én a Golden Dove konferencián mutatták be a Direkt Marketing Szövetség (DMSZ) támogatásával készült első E-Mail Marketing Report eredményeit.

Tovább a cikkhez

KLIPMIX – Hatékonyan és olcsón reklámozni, válságidőkben is!

klipmix1 Mit tehet egy cég, ha a mai válságos időkben csökkenteni szeretné a kiadásait? Egyszerű: faragjon le a reklámbüdzséből! S valóban: a legtöbb, különösen KKV méretű cég érezhetően kevesebbet költ reklámra, marketingre, hiszen ezen a területen látványosan lehet spórolni.

Ha viszont elmarad a hirdetés, elmarad a tájékoztatás, elmaradnak a vevők és következésképpen a bevétel is.

Tovább a cikkhez

Veszélyes IT- vagy médiavállalkozásba invesztálni?

média A YouNoodle.com oldal nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy megmutassa, hogy melyik cég lehet esélyes a következő Google poszt betöltésére. A jelentkezők egy skálázási rendszer segítségével alakíthatják ki álláspontukat egy induló vállalkozás esélyeiről.

Tovább a cikkhez

Egyre népszerűbbek a .eu végződésű internetes honlapcímek – IT

Az .eu végződésű domainek száma egy német állampolgár regisztrációjával már elérte a hárommilliót.
Ezzel a rekorddal a negyedik helyre lépett előre a .eu az európai domainek között, s immár a kilencedik legnépszerűbb internetes cím világszinten.

Tovább a cikkhez

Biztonságosabbá válhat az online vásárlás

Herczog Edit szocialista EP-képviselő üdvözölte az Európai Bizottság által nyilvánosságra hozott online vásárlásokról szóló új törvénytervezetét.

Lényeges, hogy javuljon a bizalom az online kereskedelem iránt, mert ez a kulcsa a sokak számára könnyítést jelentő technológia elterjedésének.

Tovább a cikkhez

A legújabb számítógépes design

Az idén 350-400 ezer számítógépet adnak el a magyar piacon, szinte ugyanannyit, mint egy évvel korábban, a gépek átlagára mintegy bruttó 250 ezer forint.

Poros Gábor, a magyar piacon tavaly második Fujitsu Siemens Computers Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az eladott gépek több mint fele hordozható számítógép, amelyek közül főként a bruttó 120-150 ezer forintosakat keresik a legjobban a vevők.

Tovább a cikkhez

DIGEST Napok Budapesten és Győrben!!

A korábbi rendezvények sikerén felbuzdulva ismét megrendezésre kerül, ezúttal új helyszíneken, a DIGEST Nap.
A DIGEST Nap keretében, amelyet a Budapesti Műszaki Egyetem (szept. 24-én), valamint a győri Széchenyi István Egyetem (szept. 26-án) és a Merten Group Hungary (Budapest), mint a “Neuropower intelligens szoftverek” magyar képviselője közösen szerveznek, betekintést nyerhetnek az érdeklődők a szoftver funkcionalitásába és használati területeibe, esetlegesen a forgalmazási lehetőségekbe.

Tovább a cikkhez

A házilag készülő honlapok leggyakoribb hibái

Sokan próbálnak úgy takarékoskodni, hogy ismerősükkel, barátjuk ügyes kezű gyerekével készíttetik el cégük honlapját.

A százezer-kétszázezer forintos megtakarítás első pillantásra ugyan mutatós, a rosszul elkészített weboldalak okozta veszteség azonban ennél nagyságrendekkel nagyobb lehet.

Tovább a cikkhez