Autóipari konferencia Győrben– téma a “fenntarthatóság”

Február 26.-án a Pannon International Marketing Kft. közreműködésével lezajlott Győrben az Autóipari Tanácsadó Klaszter (ATK) és a győri Széchenyi István Egyetem (SZE) Közúti és Vasúti Járművek Tanszék közös rendezvénye, melyet nagy érdeklődés övezett az autóiparban érdekelt cégek, szervezetek képviselői részéről.

A konferencia programját itt tekintheti meg.


Az előadók az autóipar várható fellendülését vázolták fel a hallgatóságnak, mely a szakértők szerint már 2010-ben elkezdődik. Sajnálatos tény, hogy az Európa számos országában bevezetett roncsprogramra hazánkban nem került sor, s kimondható, hogy ez hiba volt, számos adat és mutató erre utal.
Az autóipar jövőjére vonatkozóan az előadóktól megtudhattuk, hogy a következő 10 évben még a hagyományos motorokban gondolkodnak a gyártók, de 10-20 év távlatában nagy változásra készülhetünk, a jövő az elektromos motoroké.

Elhangzott a tanácskozáson, hogy Magyarországon az Autóipari Tanácsadó Klaszter kezdeményezi a klaszterek közötti együttműködést, valamint az ATK-n belül hamarosan elindítja a HR-szekció működését. Az ATK kezdeményezi továbbá a bécsi ACVR Klaszterrel közösen egy regionális autóipari Akadémia létrehozását, melyben partner a Széchenyi Egyetem is.
Forrás: autoipari-klaszter.hu

0 Hozzászólás


  • Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá Ön is!

Muszáj bejelentkezni a hozzászólás előtt