2009. június hónap archívuma

A válság következtében csökkennek az amerikai sajtótermékek bevételei

Média A TNS Media Intelligence piackutató és információs cég legfrissebb elemzésében az olvasható, hogy az amerikai médiapiacon drasztikus mértékben csökkent a reklámköltés az idei év első negyedében.
A hirdetők összesen 30,18 milliárd dollárt fordítottak reklámra és szponzorációra a január-márciusi időszakban – ez 14,2 százalékkal marad el a megelőző év hasonló periódusában regisztrált értéktől. 2008 negyedik negyedében a költés még „csak” 9,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, vagyis a visszaesés üteme gyorsult.

Tovább a cikkhez

A magyar médiumok százezer embernek adnak munkát

A magyar média Máth András, a Ringier Kiadó Kft. kutatási igazgatójának elemzése szerint 103 ezer embernek ad munkát. A televíziók, lapok forgalma összességében 429 milliárd forintot tehet ki.

Tovább a cikkhez

A hazai médián is nyomott hagy a gazdasági válság

Média A legnagyobb hazai magazinkiadó, a Sanoma Budapest Zrt. divízióigazgatója, Pintye László szerint a hirdetési bevétel ötödével csökkent a múlt év eleji adatokhoz képest.

Az olvasók számán azonban nem hagyott nyomot a gazdasági válság és valószínűleg éves szinten is ezek a trendek várhatóak.

Tovább a cikkhez

A kkv-k többsége nem költ reklámra

Marketing, reklám Egy közelmúltban készített marketing felmérés szerint a magyarországi kis- és középvállalkozások (kkv)négyötödénél a cégvezetők látják el a marketinges feladatokat is.

Az oldal szerkesztői 1100 kis- és közepes vállalkozás vezetőjét kérdezték meg a társaság marketingjéről, eredményeiről és terveiről. Minden tizedik menedzser úgy nyilatkozott, egyelőre senki sem foglalkozik a társaságnál napi szinten kisvállalati marketinggel.

Tovább a cikkhez

A MÁV-START Zrt. átszervezi kommunikációs részlegét

MÁV-START Zrt. Előreláthatólag átszervezi kommunikációs részlegét a MÁV-START Zrt., mert meg fog szűnni a kommunikációs szervezete.

Sági Zoltán, a MÁV-START Zrt. kommunikációs igazgatója közölte: megszűnik a MÁV-START Zrt. kommunikációs szervezete, feladatait részben a MÁV-START különböző szervezetei veszik át, a vállalati pr-munkát a cég üzleti szervezetei végzik.

Tovább a cikkhez

Az M31 autópálya építése során fellépő kommunikációra várnak javaslatot

M31 autópálya A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által az M31 autópálya kivitelezése során végzendő PR-tevékenységre kiírt nyílt közbeszerzést a Strategic Scope Kft. nyerte el – írta a legutóbbi Közbeszerzési Értesítő.

Az M31 autópálya Gödöllőt köti össze az M0 körgyűrűvel. A 12,4 kilométeres szakasz 21,8 milliárd forintért épül meg jövő év nyarára. A projektet az EU 85 százalékban finanszírozza.

Tovább a cikkhez